Riasztó vezeték

A riasztó vezeték egy nagyon fontos kellék, abban az esetben ha vezetékes rendszert telepíttet a lakásába, irodába stb. Ugyanis ezek a kábelek kötik össze a riasztó rendszer kellékeit egymással illetve a központi egységgel.

Ez a megoldás úgy a legegyszerűbb, ha már az építkezésnél eltervezzük a riasztó bekötését. Ugyanis a riasztó vezetékeknek helyet kell a falban létrehozni. (Ezek a vezeték sínek). Ebben fognak futni a riasztó vezetékek egyik készüléktől a másikig és így tovább.

Ha ez meg van, a riasztó kábelezésnél nagyban megkönnyíti a szakemberek munkáját, ezenkívül ez a leghatékonyabb megoldás. Ugyanis ha utólag szeretnénk a riasztó bekötését, akkor ki kell bontani a falat. Ez se olyan nagy probléma, csak idővel és pénzzel jár (meg egy-két kellemetlenséggel).

Azonban, ezt nem kell feltétlenül megcsináltatni, mert elterjedt egy nagyon hatékony ragasztási technológia. Ezt értelem szerűen akkor alkalmazzák, amikor már csak jóval az építkezés után szeretne riasztót. Ilyenkor a riasztó kábelt nem a számára előre kialakított helyen vezetik el, hanem a sarkokba beragasztják.

Ez is egy járható megoldás, ugyanis a riasztó vezeték nagyon vékony (kb. fél centiméter) ebből kifolyólag könnyen el lehet rejteni. Majd, ha fel lett ragasztva a falra át lehet festeni a fal színére. Az ajtók keretein is el lehet vezetni a kis átmérőjéből fakadóan. Ha, ezek meg vannak, szinte észre se lehet majd venni a riasztó vezetékeket.

Riasztót keres? Itt a megoldás, töltse ki az alábbiakat:

Személyre Szabott Védelmi Megoldások:
  1. Kérem töltse ki az alábbi adatokat az ajánlatkéréshez.
  2. (szükséges)
  3. (szükséges)
  4. Szeretne-e ...
 

Olvashat még: